Észrevetted már, hogy az idő körülötted milyen gyorsan elrepül? Sokszor ez az állandó rohanás elfeledteti veled, hogy az idő egy értékes dolog. Ki kell, hogy használjuk, különben elvész, és mikor szükség lenne rá, megszűnik létezni. Egyszerűen csak olyan, mint a halál. Nem tudod pontosan, hogy milyen. Csak úgy van, és megszokod, hogy egyszer eljön. Nem tudod, hogy mit hoz majd számodra, de tudod, hogy egyszer majd eljön. De mikor? Ez az egyik leggyakoribb kérdése. Senki sem tudja, hogy mikor is jön vele szembe az úton a halál, fogja meg kezét és viszi el magával a sötétségbe, vagy éppen a világosságba, vagy a harmadik opció; azaz a senki által nem ismert opció. Előfordulhat, hogy újjászületünk egy másik testben és valóssá válik a lélekvándorlás. Lehet, hogy szellemekké válunk és szeretteink életét követjük tovább a Földön, csak erről ők nem tudnak. Vagy az is lehetséges, hogy egy olyan helyre kerülünk, ahol egyedül leszünk. Viszont az is megtörténhet, hogy a Földön megvalósított tetteink után a sors eldönti, hogy hová kell kerülnünk. A jók közé, akik mindig szorgalmasak és jó lelkűek voltak életük során, vagy a rosszak közé, akik bűnt, bűnre halmoztak és nem éreztek megbánást. Nos, ez egy érdekes kérdés.. Vajon mi lehet a halál után? Minél több embert foglalkoztat ez a dolog, annál nehezebb megfejteni. Szinte lehetetlen. De ha tényleg rajtunk múlik, hogy hová kell kerülnünk, akkor mindenféleképpen a jó farkast kell éltetnünk. Mindenki ismeri az öreg indián és az unokája történetét. Amikor egy este az idős indián mesélni kezdett arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. És azt mondta:„Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit."
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?"
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: Az, amelyiket eteted.
Ha valóban így van ez a bölcsesség, akkor nekünk is a jót kell éltetnünk! Meg kell próbálnunk, hiszen lehet, hogy sorsunk múlik rajta.
Ez tényleg elgondolkodtató. Hiszen minden pillanatban hozunk döntéseket, követünk el hibákat. Még sem érezzük tetteink után a felelősséget. És ekkor van az, hogy életünk nem a mi kezünkben van, hanem A sors kezében...